





| E napon került
megrendezésre – vízügyi
és környezetvédelmi szakemberek
közreműködésével – az
a rendhagyóóra, amelynek céljai: a) a tanulók környezettudatos magatartásának erősítése b) vizeink megóvása c) vízzel való takarékoskodás Az óra első részében Hódosné Tatár Ildikó Power Point-os vetítéssel színesített előadását hallgathatták meg a résztvevők. Ezt követően az alsó tagozatos hallgatók 12 kérdésből álló feladatsor kitöltésével adhattak számot tudásukról. Hódosi Péter tanár úr az új laptopok segítségével már rögtön százalékosan kiértékelte a kis diákok tesztjeit. Dicséretes volt az alsó tagozatos tanulók tudása, melyek eredményeként Vízőrző igazolványt kapott mindenki. A felső tagozatos tanulók 2 csoportban hallgatták végig a az előadást. Majd egy 9 kérdésből álló feladatlap kitöltésével adhattak számot az elhangzottakról. A legeredményesebb tanulók tárgyi jutalomban részesültek. A rendhagyóórák elérték céljukat, melyeket kitűztünk, hiszen az eredmények ezt bizonyították. „Víz! Se ízed nincs, se színed, se zamatod, nem lehet meghatározni téged, megízlelnek anélkül, hogy megismernének. Nem szükséges vagy az életben: maga az élet vagy.” (Saint-Exupeny) |
![]() |