





| 10 csapat
részvételével került megrendezésre
2011. március 4-én a Művelődési Házban az
első Berente történeti vetélkedő. A verseny
apropója az 1996. március 10-ei népszavazás
volt, melynek mily hihetetlen, de már éppen 15
esztendeje. A Szőke Lajos szerkesztette Vázlatok és
helytörténeti leírások Berentéről c.
könyv volt a felkészülés biztos alapja. A zsűri tagjai: Varga Béla, a népszavazás előkészítő bizottságának volt a tagja. Szakmári Attila képviselő úr, aki aktív munkát vállalt a leválás munkájából és Szőke Lajos költő, szerkesztő. Hódosi Péter tanár úr a verseny szervezője nyitotta meg a vetélkedőt. 10 csapat mérhette össze tudását Berentéről. Az első fordulóban 30 kérdésre kellett helyes választ adni a résztvevőknek. A kérdések Berente múltját és jelenét is felölelték a 2003-as választásokkal bezárólag. Szőke Lajos, a zsűri elnöke a feladatlapok leadását követően rögtön ismertette a helyes megoldásokat. A második forduló képeinek segítségével bejárhattuk egész Berentét. A Power Point-os bemutatóban a képrészletek alapján kellett kitalálni hol készültek a fotók. A tippszelvények leadását követően kivetítésre kerültek az eredeti fotók. |